Halcsontos Fűző

Nőtörténet és privát történelem

"Semmi baj, nem kell orvosság"

2019. október 31. 22:48 - SzécsiN

Hogyan állapították meg a terhességet a 19. század végén?

„Tavasz elején Olga anyának érezte magát. Ettől a pillanattól fogva visszavonult minden társaságtól, és naphosszat ült az ablaknál, magában mosolyogva és figyelve a rejtelmes pihegésre, melyet szíve alatt érzett”-- írja egy századfordulós regény. Az érzés és az elvonulás kulcsszavai voltak az akkor még valóban rejtelmesnek számító állapotnak. A nő valóban csak érezhette megváltozott testi állapotát – annál nagyobb bizonyossággal, minél több tapasztalattal rendelkezett ezen a téren –, és az orvos is csak arra támaszkodhatott, hogy megnagyobbodottnak érzi-e a méhet vagy sem, hiszen a másik alaptünet, a tisztulás elmaradása, sok minden másra is utalhatott.

preg_ring1897.jpeg

Például cisztára vagy amenorrheára. Hatékony diagnosztikai eszköz hiányában – hiszen a vizeletből végzett vizsgálat csak a 20. század közepétől lett rendelőintézeti eszköz, és csak a század végén utolsó évtizedeiben került a patikákba az otthon is elvégezhető terhességi teszt – a terhesség előrehaladtával lett annak ténye egyre biztosabb, például a magzat középidő táján bekövetkező megmozdulása szolgálhatott támpontként, később pedig már teste is jól kitapintható volt, sőt a szívverését is meg tudta hallgatni az orvos.

Az egyik szülészeti tankönyv egy példával figyelmezteti a kezdő orvosokat a diagnosztikai tévedés lehetőségére. „Értelmes fiatal házaspár” érkezik az asszony szülési időpontjának és a szülés körüli intézkedések megtárgyalására. A nő havibaja nyolc hónap óta nem jelentkezett, hasa és emlői megduzzadtak, és még váladék is szivárgott belőlük. De a vizsgálat kicsiny (és nem megnagyobbodott) méhet mutatott, a has pedig kongott. Ennek ellenére a házaspár erősködött, hogy a kezüket az asszony hasára téve mindketten érezték a magzatmozgást … A bizonytalan érzések őket is megcsalták, a tankönyv szerzője, szigorúan inti is az orvostanhallgatókat, hogy bár a kikérdezés fontos része a diagnózis felállításának, a páciens állításai alapján nem nyilváníthatnak senkit terhesnek.

hugonnai-vilma-c-1890-head-630x320.jpg

A rendelésén túlnyomó részben nőket ellátó dr. Hugonnai Vilma (1847-1922), az első magyar orvosnő, nagy gyakorisággal diagnosztizált terhességeket a fentebb már említett módszerrel: megkérdezte a legutóbbi vérzés időpontját és megvizsgálta, mennyire van megnagyobbodva a méh. A diagnózist néhol megerősítőleg támogatta a páciens életkörülményeiből levont következtetés, tehát ha egy fiatal nő néhány hónappal korábban ment férjhez, majd hirtelen undor, hányás lépett fel nála, a tisztulása is elmaradt és a vizsgálat is megnagyobbodott méhet mutatott, elég valószínű volt a terhesség,

mint pl. az 1900. december 13-án bekopogtató S. Istvánné S. Melánia esetében, aki előadta, hogy „október 22-én volt utolsó tisztulása, 27-ig. 28-án másodszor férjhez ment. Tisztulásai máskor rendes, első férjével 2 évig élt, terhes sohasem volt. 5 nap óta émelyeg, undorodik bizonyos ételektől”. Vagy a 23 esztendős M. Leónénál, aki „5 hó óta férjnél, 2 hó óta kimaradt tisztulása. Február 7-én utolsó tisztulás, fáj hasa, gyomra, hány este, nem tűr gyomra semmit”.

Ilyen esetekben valószínű és bizonytalan tüneteket társítva, hozzá meghallgatva a páciens aktuális élethelyzetét óvatosan ennyit írt kórismeként: „gyanú a terhességre”. De olyan, mai szemmel bizarrnak számító eset is előfordulhatott, hogy az egy év óta férjezett huszonhárom éves Sch. Károlyné azt panaszolja, hogy hat hónap óta elmaradt a tisztulása, szédül, elájul, hasa feszül… Természetesen nyilvánvaló, hogy hetedik hónapos terhes – és ilyenkor már tisztán érezhető magzatmozgásokat konstatálhatott az orvos, aki feljegyezte: „Semmi baj, nem kell orvosság, bimbókat edzeni a szoptatáshoz”. De természetesen vaklárma is előfordult, amikor a terhességi tünetekkel jelentkező asszony reményeit le kellett törnie az orvosnak, pedig a magát háromhónapos várandósnak vélő nő – ahogyan azt a doktornő két felkiáltójellel feljegyzi – „a gyermekruhát már elkészítette!!” Még nagyobb volt a bizonytalanság idősebb nőknél vagy ha egy beteg testesebb volt az átlagosnál. Az orvos feljegyezte, hogy „gyenge gyanú terhességre”, és aztán később a páciense anyjától értesült utóbb, hogy az asszony végül kislányt szült. A  többedik alkalommal teherbe eső nők viszont többnyire csak egészen későn jelentek meg orvosnál, az ismerős jeleket tapasztalva önmaguk állapították meg terhességüket, de bába is diagnosztizálhatta őket már korábban.

larsson_labadozo.jpg

Az orvosok és bábák ugyanazokra a jelekre támaszkodhattak, bizonyos, valószínű és bizonytalan jelekre. Az utóbbi két csoportba olyan tünetek tartoztak, amelyeket nehéz volt biztonsággal észlelni vagy összekeverhetők voltak más testi állapotok szimptómáival is.  A biztos jeleket – magzatmozgást, szívverést vagy a kitapintható magzatot – viszont többnyire csak a terhesség második felében lehetett megtapasztalni. Amennyiben a nő meg tudta mondani utolsó tisztulása időpontját, akkor könnyűszerrel kiszámolták a szülés valószínű idejét (egy évet hozzáadva, abból három hónapot kivonva, majd a számhoz hozzáadva hetet). Ennek hiányában a magzat első megmozdulásának dátumára támaszkodtak, mondván az pontosan középidőben történik, így a dátumhoz négy és fél hónapot adtak. Ez igen megbízhatatlan számítás lehetett, hiszen sok minden befolyásolhatta az első magzatmozgás érzésének idejét (például a magzat vagy méhlepény elhelyezkedése), sőt első terhesek nem is észlelték ezt mindig olyan biztonsággal, mint azok, akik már tudták, mire számítsanak. A szakértő szem számára a terhesség korára utaló testi jelek bizonyulhattak a legbeszédesebbnek, de ezekhez valóban alaposan meg kellett vizsgálni a terhes nő hasát és nemi szerveit.

„Ha magát e vizsgálatot rendszeresen és kimerítően akarjuk megejteni, szükséges, hogy a viselős nő mellén és hasán legalább annyira oldja meg a ruháit, hogy emlőihez is, hasához is könnyen hozzáférhessünk; legjobb, ha úgy vetkőződik le, mint ahogy hálni szokott”

—magyarázza az orvostanhallgatóknak szóló tankönyv, hiszen maga a nőgyógyászati vizsgálat is kényes tényező lehetett. Még Hugonnai Vilma praxisában is előfordult, hogy a betegek elzárkóztak az orvosi vizsgálattól, csak elmondott tüneteik alapján vártak diagnózist.

magzathat.jpeg

Ugyanakkor az esetleges fertőzéseket elkerülendő a bábakönyvek óva intették az okleveles, tehát tanfolyamot végzett bábákat attól, hogy manuálisan végezzenek vizsgálatot a terhes nőkön: „A bába igyekezzék, a hol lehet, egyedül az ártalmatlan külső vizsgálattal eligazodni, a melyet akármikor végezhet; ellenben tartózkodjék minden fölösleges belső vizsgálattól, mert ez könnyen veszedelmessé válhatik.” Ha mégis a vizsgálat mellett döntött, akkor alapos óvintézkedéseket kellett tennie a tisztaságot illetően. Mindez több évtizedes folyamat eredményét mutatta, amely Semmelweis Ignác felfedezéséből és magányos küldetéséből indult ki.  Mindez olyan eredményekkel járt, ami kissé kevésbé tette fenyegetővé a szülést a nők számára, noha az egyelőre még némi nehézséggel megállapított terhességre sem reagált mindenki ugyanúgy. Az elzöldülő arcú vagy ájult ifjú feleséghez háziorvost hívnak, aki aztán somolyogva jön ki a betegszobából, hogy gratuláljon az aggódó férjnek – ezt a rituálét több korabeli regény is hasonló módon írja le, az ünnepi pillanat – ami aztán a többedik gyereknél nyilván nem volt ennyire szertartásos és meghatottsággal teli – azt jelezte, hogy a nő elindult azon az úton, hogy „betöltse hivatását”. Ám a terhesség létéről megbizonyosodni – vagy a gyanúban megerősíttetni – nem mindenki számára volt örömteli. Hugonnai doktornő rendelési könyvében világosan megkülönböztethetők az asszonyoknál és a lányoknál megállapított terhességek, hiszen előbbieknél hosszabban részletezi a nő nőgyógyászati előtörténetét, jelen állapotát. A lányok esetében szűkszavúbb, mintha a rendelőben beállt rémült hallgatást érzékeltetné tömör beírásaival. Néha persze ezeknél az eseteknél is tesz megjegyzéseket, mint pl. egy 28 éves komornánál, akinél a terhesség szokott jeleit találja: „Nem beteg. Nincs mit tenni.” (Mármint az orvosnak nincs további teendője.) Vagy máshol, mintha a páciens kérdésére válaszolna, még azt is hozzáteszi: „Gyanú a terhességre és vetélésre nincs kilátás”. Egyedül vállalni gyermeket a 21. századra sem lett könnyű feladat, ám akkor gyermekgondozási juttatások vagy bármilyen szociális háló hiányában tragikus hír volt egy egyedülálló nőnek, pláne lánynak, hogy gyermeke fog születni – bár aligha mondhatni, hogy ritkán fordult elő.

feminista_foldon_alvo_baba.jpg

A dolog a keresőképességre is hatást gyakorolt, hiszen a fizikai munkát végző nő nem tudott már bizonyos feladatokat ellátni, és amint látszódni kezdett az állapota, a komornaként, szobalányként vagy cselédként dolgozó lányt ilyenkor rendszerint elbocsátották, ehhez az 1876-ban kiadott cselédtörvény felhatalmazást is adott. Akadtak viszont olyan lányok, akik ilyenkor igyekeztek szükségből erényt kovácsolni, és törvénytelen gyermeküket megszülve szoptatósdajkának szegődtek el. Ez jobban fizetett állás volt, mint például a cselédé, tehát jobban kerestek, mint előtte, de csak meghatározott ideig művelhették és közben fizetniük kellett saját csecsemőjük tartását, akinek anyja tejétől távol, talán csak vízbe áztatott kenyéren vagy hígított tehéntejen cseperedve sokkal kisebb esélye volt a túlélésre, mintha édesanyja mellett maradt volna.

A társadalomban felfelé lépegetve azonban nem az anya életének megváltozása vagy a gyerek felnevelésének gyakorlati nehézségei nyomtak sokat a latban, hanem a „társadalmi halál”, ami a törvénytelen gyerek születésével járt. Olyan szégyenfoltot jelentett a házasságon kívüli gyermek, hogy csak kevesen tartották maguk mellett: örökbe adták, vidéken neveltették vagy menhelyre került. Kötelezően még a gyerek születési anyakönyvi kivonatába is bevezették, hogy származása törvénytelen, és amennyiben a férjezetlen anya nem titkolózott ügyesen, a házassági esélyei a nullára csappantak. Amikor például a 33 éves F. Irma, „magánzó lánya” – tehát foglalkozás nélküli, apja által eltartott úrilány – megjelent dr. Hugonnai Vilma rendelésén, és azt panaszolta, hogy „2 hó óta hasa fáj, hol jobbra, hol balra, epét hányt”, az orvos a vizsgálat után a szokott szavakkal jegyezte fel a diagnózist: gyanú terhességre.

„Tacere!” – írta oda a kórisme után, ami latinul annyit tesz, „hallgatni”, noha nem világos, kit intett diszkrécióra. Mindenesetre a középosztálybeli lányok vagy – elvált, özvegy – asszonyok terhességeiről leginkább hallgatni illett…

További részletek a múlt századfordulón élt nők életéről:

Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve. Szépség, egészség, termékenység és szexualitás a 19-20. század fordulóján. Park Könyvkiadó, 2019

http://bit.ly/SzécsiNoémiLányokÉsAsszonyokAranykönyve

 

 

Szólj hozzá!

Egy kis bajusz még nem is csúnya...

2019. október 22. 20:31 - SzécsiN

Szépségápolás a múlt századfordulón

Milyen erőfeszítéseket tett és tehetett egy nő a múlt századfordulón, amennyiben arra vágyott, hogy szépségét ápolja, esetleg külseje kevésbé előnyös részleteit elleplezze? Dr. Jutassy József bőrgyógyász több évtizeden át fennálló intézetének koronkénti hirdetéseiből pontosan követhetőek a rendelkezésre álló lehetőségek és a szépségápolási divatok. A bőrgyógyász 1891-ben szerezte meg orvosi diplomáját és az intézete cégtáblája szerint 1892-ben alapította meg a Kossuth Lajos utca 4. szám alatt Orvosi Kozmetikai Intézetét, ami – más-más helyeken – egészen az 1930-as évekig működött. Jutassy hatalmas vagyonra tett szert a kínált szolgáltatások és az általa fejlesztett kozmetikai termékek révén – ez is mutatja, mekkora igény (és fizetőképes kereslet) volt ekkoriban már az otthoni vegyészkedésen és házi praktikákon túl az intézményesített szépségápolásra, amit Jutassy azzal a szlogennel hirdetett egyik tájékoztató füzetében, hogy „a kozmetika alapja az egészségtan és orvostudomány”, azaz tudományos alapokat ígért a hozzá fordulóknak.

lillie-langtry-1852-1929-granger.jpg

Már akkor is rengeteg termék létezett. Az újságok hátsó, hirdetési oldalai tele voltak különféle kozmetikai csodaszerek hirdetéseivel, amelyek feltehetően nem a megoldások forrásai voltak, hanem az igények megfogalmazásai. Innen tudjuk, hogy az emberek karcsú termetre, de telt kebelre, dús hajzatra, (a férfiak tömött bajuszra), valamint makulátlan, ránctalan és hófehér bőrre vágyakoztak.  A nyomorúságos budapesti lakásviszonyokat jól ismerő Bródy Sándor több novellájában is megjeleníti a különféle kozmetikai szereket készítő embereket, részben annak a kontrasztnak a megjelenítésére, hogy a termékeket, amelyekhez a szépség, tisztaság és ápoltság képzete társul, valójában sötét, koszos, rendetlen odvakban kotyvasztják nyomorgó emberek a legelképzelhetetlenebb alapanyagokból.

arckrem_szazadfordulo.jpg

Más esetekben olyan vegyi anyagokat tartalmaztak a szerek, hogy ha egyszer-egyszer hatásosnak is bizonyultak, hosszú távon komolyan károsíthatták az egészséget: a különféle szépítőszerek összetételéről legtöbbször a használatuk elleni intésekből:  – „[k]erülni kell azonban minden áron a festőszereket, melyek közül különösen a fehéreknek zink- és ólomfehér, bismut és higanytartalma a bőrre nézve felette ártalmassá lehet”–, valamint azokból a reklámokból értesülhetünk, amelyek külön kikötik, hogy a termék sem ólmot, sem higanyt nem tartalmaz.

szappanok.jpg

Hogy miből keverte ki dr. Jutassy a saját púderét? Saját elmondása szerint porított rózsasziromból és „animál-anyagokból”. Bár a 20. század végétől a kozmetikai ipar radikálisan átalakult ebben a tekintetben, az állati eredetű öszetevők használatában senki nem talált kivetnivalót a 20. század elején. A doktor úgy vélekedett, hogy „az állatok zsírja, faggyúja, veleje, vére, zsíros váladéka (tej és tejtermékek), szőre, bőre stb. tartalmazzák azokat az anyagokat, melyek az emberek bőrébe teljesen beivódnak; az élő bőr szinte megemészti őket, tehát kitöltik azokat a hiányokat, pótolják azokat a hibákat, miket az évek és a viszontagságok ütöttek rajta.” Így tehát az állati eredetű anyagok képezték az alapját az „animálkenőcsöknek” és az „animálszappanoknak”, amelyeket a bőr tisztításához és hidratálásához árult.

cleo_merode.jpg

A száraz és zsíros bőr eltérő igényeit felismerve természetesen különféle termékeket kínált a más-más bőrproblémákkal rendelkező vásárlóknak, készítettek cold cream-et (ezt például a színésznők használták a színpadi festék eltávolítására), lanolin crème-et, glycerin crème-et és crème celeste-et.  A dr. Jutassy-féle kozmetikai szappant a száraz és érett bőrre, a dr. Jutassy-féle gyógyszappant a zsíros bőrű klienseknek ajánlotta a cég, ahogyan az állati zsírokból, növényi olajokból és ásványi zsiradékokból kikevert arckrémeknek is többféle változata létezett. A kendőzésben, tehát a bőrhibák és ráncok elfedésében is változott a divat. Egyes asszonyok ragaszkodtak a zománc (email), egy sűrű, fénylő bevonatot képező krém használatához, amely meglehetősen feltűnően fedő szer lehetett, inkább mesterséges fényhez való, aki természetesebb fedésre vágyott, inkább csak könnyebb púdert használt.

puder_szazadfordulo.jpg

A doktor igyekezett mindig a tudomány legfrissebb vívmányait alkalmazni, sőt szóbeli források szerint állítólag az „emberkísérletek” sem álltak tőle távol, és cselédlányokat fizetett meg azért, hogy engedjék magukat kezeltetni. Például dr. Jutassy a bőr alá fecskendezett paraffininjekciót hirdető képén látható is, hogy nem egy ránctalan arcra vágyó dámát (aki nyilván nem is mutogatta volna magát), hanem egy egyszerűbb asszonyt fizethetett meg azért, hogy hagyja a bőre alá injekciózni a paraffint az előtte-utána reklámkép kedvéért. Elsősorban persze dr. Jutassy is a megszokott hidratáló készítményeket, az arcmasszázst, borogatást ajánlotta. Ugyanakkor érdekes módon úgy akarta a ráncossá vált bőrt simává tenni, hogy zsírpárnát növeszt(et) alá: „lesoványodott egyéneket jól táplálunk, vasas-arzenes szerek vagy ásványvizek által erősítünk, esetleg hízó kúrát tartatunk velük, mikoris az általános kövéredésben az arc zsírpárnája is részt vesz, és ha ezt még arcmasszázs által fokozzuk is, a zsírpárna megvastagszik, az arc bőrét feszíti s ekkép a ráncokat simítja, eltünteti.” A ráncos arc felvarrása helyett az arc „kipányvázását” javasolta a doktor: „Sőt a bőrt szoktatni is lehet; a ráncos részt az ujakkal szétfeszíti, tapasszal vagy más ragasztó anyaggal ekkép órákon át fixírozva, mintegy kipányvázva tartja az ember és – persze türelemmel – kényszeríti bőrét a simaságra.”

jutassy_arcfeltoltes.jpg

A századfordulón a test bizonyos részeinek szőrtelenítése még nem vált olyan elterjedtté, mint az elkövetkezendő évtizedekben, amikor a nők akár a hétköznapokban is megmutatták fedetlen lábszárukat és karjukat vagy a merészebb fürdőruhadivat miatt akár combjukat, hónaljukat. Mindazonáltal a hosszú ruhák és csuklóig érő ruhaujjak korában is mutatkozott igény a szőrtelenítésre, például gyakran kérnek tanácsot ezügyben a levélírók a női lapok hasábjain. „Sok nő naponkint borotválkozik; mások órákat töltenek el, míg az egyes szálakat körmükkel vagy kis csípőfogóval kihúzgálják, maró szerekkel – úgynevezett szőrvesztő szerekkel (depilátor) – leétetik”—írta dr. Jutassy, aki többféle szolgáltatást és terméket kínált erre a kozmetikai problémára is. Aki nem helyben kívánta igénybe venni az elektrolysis-t („szőrirtást villanytűvel”) vagy a Kromayer-féle szőrvésést, az vásárolhatott Jutassy-féle szőrszíntelenítőt vagy szőrvesztőt (epilációs krémet), mindkettő 5 koronába került. Ez volt akkoriban egy hasonló kozmetikum – pl. egy hajfesték, arckrém vagy púder – ára, de ennyibe került egy új könyv is: tehát nem volt filléres tétel, de túlságosan drága sem a középosztálybeli fogyasztó számára. Nem tudni kik és milyen sokan vásárolták, hiszen túlságosan intim kérdés volt ez ahhoz, hogy nyilvános felületeken részletesen megvitassák a használati szokásokat (mint pl. a szépítőszerek esetében), de jellemző módon a reklámok elsősorban a kéz, a karok és az arc szőrtelenné válását ígérik. Noha dr. Jutassy egy megjegyzéséből az is kiderül, némi szőrzet az ajak felett nem számított szépséghibának:

„Egy kis bajusz, mely a nő felső ajkát árnyékolja, még nem is csúnya, sőt párisi ízlés szerint pikánssá, érdekessé teszi az arcot; de egy erős szakálnövés, melyet a bőkezű természet varázsol a női arcra, elcsúfítja, férfiassá, martialissá teszi azt.”

Szólj hozzá!

Hazaszeretet odalenn

2018. január 09. 16:00 - SzécsiN

Trianon és a lányok felvilágosítása

nagyleany2.JPG"Ha végigtekintesz a magyar történelmen, nem fogsz a magyar nők között híres tudósokról, művészekről, szalóncsevegőkről vagy nagy szépségükről híres démonokról olvasni, de annál többet a honleányokról, a nagyasszonyokról” – mondja egy lányoknak szóló tanácsadó könyv olyan hangsúllyal, mintha dicsőségére szolgálna a magyar honnak, hogy 1932-ig a magyar nőknek nem sikerült beírniuk a nevüket a történelembe. Nemhogy tudományukkal vagy művészetükkel, de még társasági szerepükkel vagy szépségükkel sem. Legfeljebb honleánykodással vagy nagyasszonykodással, mert eddig legfeljebb erre nyílt igény.

Ez azért bizonyára túlzás volt, de amikor propaganda zajlik, akkor mindennek arról kell szólnia. Még a lányok szexuális felvilágosításának is. Tizennégy év telt el a Nagy Háború befejezése és tizenkettő Trianon óta: azok a lánycsecsemők, akik akkoriban születhettek, éppen az 1930-as évek elején lettek „nagyleányok”, és dr. Csaba Margit és Csia Sándorné Leicht Mária könyvéből nem csupán a testük titkairól értesülhettek, hanem arról is, miben számít rájuk a nemzet. Horthy 1919 őszén fehér lovon bevonult a „bűnös városba”, hogy megmentse a forradalmak káoszától Budapestet, az azóta eltelt bő egy évtized pedig a tábor összekovácsolásával telt. A női táborban is értesült róla mindenki, hogy a trianoni határok pusztán ideiglenesek, és arról is, hogy a társadalom éppúgy az állandó harckészség állapotában létezik, mint mondjuk az egri vár védői, csak kicsit másképpen: „Oh, ma is van miért küzdeni e csonka hazában. Ma nem szurkot és vizet kell forralnod, hogy az ellenség fejére zúdítsd azokat, hanem hazaszeretetedet kell önmagadban fűtened, hogy el tudd viselni a sok lemondást és nélkülözést akkor, amikor az árulók, selyemben és autókban járnak körülötted. Ma nem puskát kell segíteni tölteni, hanem be kell tudnod osztani kis jövedelmedet, nem vársánc építésénél kell közreműködnöd, hanem a munkáddal és értelmeddel a gazdasági fronton támadt réseket kell neked is eltömeszelned.”

Az akkori lányok már bizonyára kisiskolás korukban megtanulták skandálni (az egyébként egy nő, Papp-Váry Elemérné által kiötlött) Nemzeti Hiszekegyet (Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában…), és azzal is idejekorán szembesültek, hogy hazájuk politikai és gazdasági helyzete nem csupán húsba vágó, de a méhükig hatoló kényszer. A nemzet azt is elvárja tőlük, hogy a havivérzésüket "különösen a mai súlyos gazdasági viszonyaink mellett" is honleányhoz méltó önuralommal vezényeljék le, hiszen:

Tovább
Szólj hozzá!

Szavanként négy fillérért

2018. január 01. 21:00 - SzécsiN

Társkereső hirdetések a századelőn

 

apro3.jpg„A nő vagy asszony lesz vagy örömleány"jelentette ki sommásan egy újságíró 1907-ben a nők számára hozzáférhető élethivatásokat felvázolva. Majd így összegezte a házasság lényegét: – „A férfi magához veszi az asszonyt, mert nemi vágyai kielégítést keresnek, vagy mondjuk: utódokat akar. És ezzel az illető nőnek megélhetést biztosít. Nemcsak a nő akarja, hogy odaadott testével szemben megélhetése állandóan biztosítva legyen, de a férfi is, hogy miután birtoklásába helyezte a nő testét, vele annak munkaerejét is, az csakugyan az övé maradjon. Ha portyázásra megy, más ne használhassa, ne vehesse bérbe távolléte idejére sem. Így e gazdasági okokból jött létre a házasság, illetve ezen át a családi állapot intézménye, mint a magántulajdon fogalmának legelemibb társadalmi szervezete.” A századvégen és századelőn persze nem csupán ő tipródott ezen, hanem minden gondolkodó fő, akit felzaklattak a társadalom erkölcsi kérdései. Mihez fogjon az a férfi, akit a halálos betegségeket terjesztő prostituáltakkal rémisztgettek mióta az eszét tudja, mégis kötelezettségek nélküli szenvedélyre vágyik? Ha valakinek elegendő pénze van, megvehet magának teljes egészében egy nőt? Nem alacsonyabb az aktusonként számolt költség, ha az ember hosszútávon feleséget finanszíroz? Mi a teendő, ha egy fiatalember pénztelen, mégis dühöngenek benne a hormonok?

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása